Budapest,
11
Február
2022
|
15:00
Europe/Amsterdam

Tizenöt év alatt közel negyvenmillió abroncsot gyártott le a Bridgestone Tatabánya

Összefoglalás

Évente 6,5 millió abroncsot képes mostanra legyártani a Bridgestone hazai üzemének több mint 1300 munkatársa. A 15 évvel ezelőtt indult tatabányai gyár mára nemzetközi cégóriássá nőtte ki magát, és Komárom-Esztergom megye egyik legnagyobb munkáltatójává vált. Az évforduló alkalmából Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt a gyárban a kezdetektől ott dolgozók köszöntésén, hogy a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. egy jó példája a magyar gazdaság sikerének.

Alapításakor 361 dolgozóval kezdte meg a működését a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft., 15 év elteltével pedig mára mintegy 1 300 főt számlál. Árbevétele folyamatosan növekszik, a 2016-os 36 milliárd forintról 5 év alatt szinte megduplázta bevételeit, 2021-ben már 76,5 milliárd forintos árbevételt termelt. A gyártósorokon prémium kategóriás nyári, téli és négyévszakos abroncsok készülnek 230-féle méretben főképp európai és tengerentúli piacokra, de már jelentős mennyiségben szállítanak közvetlenül a nemzetközi, valamint a hazai autóiparnak is. A gyár 2021-ben is ünnepelhetett, hiszen nyáron kigurult az üzemből a 35 milliomodik legyártott gumiabroncs.

„A digitalizáció és automatizálás terén végzett fejlesztések hozzájárulnak, hogy a magyar gyár továbbra is a cégcsoport egyik legmodernebb üzeme. Örömmel tölt el, hogy ennyi kitartó és elhivatott munkatárssal dolgozhatok együtt nap mint nap, mivel a szakértelmük nélkül a tatabányai üzemünk nem ért volna el ilyen kimagasló eredményeket. A 15 éves jubileum elsősorban az ő munkájuk előtt tiszteleg, ünnepli a múltat, a jelent és pozitív jövőképet vetít előre minden itt dolgozó és leendő kollégának” – mondta Topolcsik Melinda a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója a jubileumi rendezvényen.

A gyár az elmúlt években számos támogatás keretében fejleszthette létesítményét. 2017-ben Orbán Viktor miniszterelnök részvételével felavattak egy új gyáregységet, amellyel a gyártókapacitás mára évi 6,5 millió abroncsra bővült. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig 2019 szeptemberében egy 9,2 milliárd forintos beruházás keretében egy összesen 180.000 darab gumiabroncs tárolására alkalmas raktárat avatott fel, ezzel a teljes raktárkapacitás 600.000 db abroncsra nőtt. A COVID időszak alatti versenyképesség-növelő támogatási programmal pedig nagy teljesítményű gumiabroncsok gyártására alkalmas gumiabroncs felépítő gépet szerzett be a vállalat, ezáltal bővíteni tudta termelési kapacitásait és javította versenyképességét is.

2019-ben a Bridgestone EMIA beruházásának részeként a tatabányai egység is megkezdte okosgyárrá alakulását. A terv, hogy 2023-ra teljesen végbemegy az átalakulás és az abroncsgyártás mellett a félkész termékek gyártását, az energiaellátást, a karbantartást, a gyártáskövetést és a gyártástervezést is teljesen digitalizálja már az üzem. 2030-ra a Bridgestone csoport célul tűzte ki, hogy felére csökkenti szén-dioxid kibocsátását, emellett 2050-re a teljes anyagfelhasználását fenntartható forrásból szándékozik majd fedezni. Ezt az elvet követve a tatabányai üzem már 2020 márciusa óta megújuló energiaforrásokból fedezi villamosenergia-szükségletének 100 százalékát.

A Bridgestone Európában, a Közel-Keleten, Indiában és Afrikában (Bridgestone EMIA) a biztonságos és fenntartható mobilitást szolgáló megoldások terén felhalmozott szakértelmének köszönhetően az abroncs- és gumiiparban világviszonylatban vezető Bridgestone Corporation regionális stratégiai vállalategysége. A Bridgestone EMIA, amelynek központja a belgiumi Zaventemben található, több mint 20 000 alkalmazottat foglalkoztat, és a térség 40 országában folytat üzleti tevékenységet.

boiler plate

A Bridgestone prémium gumiabroncsok, abroncstechnológiák és fejlett mobilitási megoldások változatos portfólióját kínálja. A vállalat jövőképe, hogy fenntartható megoldásokat kínáló vállalatként társadalmi és fogyasztói értéket nyújtson. A Bridgestone E8 kötelezettségvállalása egy széleskörű, globális, vállalati kötelezettségvállalás, amely világosan meghatározza azt az értéket, amelyet a vállalat a társadalom, az ügyfelek és a jövő generációi számára ígér nyolc fókuszterületen: energia, ökológia, hatékonyság, bővítés, gazdaság, érzelem, könnyítés és erősítés. Ezek iránytűként szolgálnak a stratégiai prioritások, a döntéshozatal és a cselekvések irányításához az üzleti tevékenység minden területén.

A Bridgestone EMIA-ról szóló további információkért, kérjük, látogasson el a www.bridgestone-emia.com és www.bridgestonenewsroom.eu oldalakra. Kövessen minket FacebookonInstagramon, YouTube-on és LinkedInen.

A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-ről

A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. 2006-ban kezdte meg működését, és napjainkra Magyarország egyik legnagyobb abroncsgyárává vált. Alapítása óta a vállalat munkavállalóinak száma több mint kétszeresére emelkedett: míg 2008-ban 361 munkavállalóval kezdődött meg a termelés, addig mára mintegy 1.200-an dolgoznak a világhírű márkával fémjelzett abroncs gyártásán.

A tatabányai gyárban elsősorban prémium kategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű, személyautó- és terepjáró-abroncsok készülnek 230 féle méretben. Az üzemben a Bridgestone márka DriveGuard, Turanza és Potenza termékei, valamint a Firestone márka Roadhawk, Winterhawk és Destination termékei készülnek.

A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. beszállítói hálózatát mintegy 750, döntő részben magyar kis- és középvállalat alkotja, amelyektől a cég tavaly 4,6 milliárd forint értékben vásárolt árukat és szolgáltatásokat. A vállalat éves árbevétele 2016-ban 36 milliárd forint, 2017-ben 53,1 milliárd, 2018-ban pedig 66,5 milliárd forint volt.